Sok hűhó semmiért, avagy szerintem hülyének néztek

Következő állomásom Csiribiri város legnagyobb egészségügyi komplexuma, ide gazdasági vizsgálóbiztosnak jelentkeztem. Érdekes mód behívtak interjúra, pedig kértek a jelentkezőktől néhány éves gyakorlatot, ami engem jelentkezésnél nem nagyon zavart, sose lehet tudni alapon. A várófolyosón még két, nálam körülbelül kétszer idősebb nő üldögélt. Csak negyed órát kellett várni a beszólításra, én voltam az első, mivel én érkeztem legkorábban. Három női felvételiztető fogadott. Magában az elbeszélgetésben nem volt semmi extra, kérdezgettek viszonylag logikus kérdéseket, én válaszolgattam legjobb tudásom szerint. A bérről szóló beszélgetésrésznél, miután kérdésükre előálltam a fizetési összeget érintő elvárásommal, annyit mondott az egyik nő, hogy törvényileg van előírva a bér összege, de jóval kisebb, mint amit én említettem. Otthon rákerestem a bért illető törvényre, majd kiderült, hogy körülbelül 80000 krajcár ütné a markomat havonta, ami körülbelül egy utcaseprű bére lehet. Kacérkodtam a gondolattal, hogy véletlenül a takarítónői állásra jelentkeztem, de elvetettem. Inkább elkönyveltem, hogy ide is fölöslegesen jöttem. Pár nap múlva, reggel 8 előtt csörgött a telefonom. Elképzelésem se volt, hogy miféle pánik helyzet vette rá a csörgetőt arra, hogy ilyen, viszonylag korai órában hívjon…pont engem. Az egészségügyi helyről hívott az egyik interjúztató, megkérdezte, hogy kaptam-e levelet tőlük. Mondtam, hogy nem, igazából aznap még nem néztem a postát, de ezt elhallgattam. Erre elmondta, hogy küldtek egy levelet, melyben az áll, hogy azt a posztot amire jelentkeztem, nem én kaptam meg mert kell hozzá gyakorlat, de ajánlanak egy pénzügyi koordinációs állást, és hogy hívjam fel a másik interjúztatót, mert vele kell megbeszélni a dolgot. Igazából én tőlük már senkivel nem akartam beszélni semmit, de azért illemből felhívtam a megadott hölgyet, aki a gazdasági főmuftik egyike volt, a titkárnője vette fel, közölte, hogy azt üzeni a hölgy, hogy menjek be hozzá, a találkozóra egy fél órával későbbi időpontot adott meg. Megkérdeztem, hogy lehetne egy óra múlva. Körülbelül még pizsiben topogtam otthon és az egészségügyi komplexum is a város másik végében van. A titkárnő, mint holmi adóvevő, rákérdezett a hölgynél, aki erre megtalálta a telefonkagylót és megtette azt a szívességet, hogy ő maga beszél velem. - Akkor be tud jönni fél óra múlva? kérdezte - Egy óra múlvai időpont jobb lenne nekem. - Nem Csiribiri városi? - De - Akkor? Nem kell fodrászhoz menni előtte. Meglepetésemben nyökögtem valami beleegyezőt. Kagylóletétel után pár másodperc múlva tetőzött a felháborodásom a nő viselkedésével kapcsolatban. „Bemegyek és megmondom neki, hogy nem kérek a szégyenteljes összegű béréből.” Amúgy se bírtam volna egy ilyen arrogáns főnök mellett, azt hittem, hogy ez a 21. század, és már az egymás iránti tisztelet befolyásolja főnök és beosztott viszont, vagy valami hasonló. Mellesleg nem is voltam a beosztottja, ennek tudatában félelmetes lehet belegondolni milyen szépen viselkedhet az adott hölgy a neki alárendelt kollégákkal. Hipersebességgel elkészültem és elindultam, nem is tudom miért mentem, talán a kíváncsiság vezérelt, fránya kíváncsiság. Időbn meg is jelentem, bekopogtam, bementem, de csak az előirodáig jutottam mert a hölgy épp nem ért rá, hisz telefonált. Az előirodában két titkárnő dolgozgatott a monitor előtt, mondták, hogy foglaljak helyet amíg várok, várakozás közben kicsit kommunikáltunk is egy közös ismerősről, aki az egyetemi tanárom volt. Eltelt tíz perc, eltelt húsz perc…..lassan ott tartottunk, hogy az egy órával későbbi időpont is eljövetelre készült. Az egyik titkárnő megjegyezte, hogy mindenkivel ezt csinálja a hölgy, én meg magamban megjegyeztem, hogy remek és mellesleg kissé mérges voltam. Arra gondoltam, hogy itt hagyom az egész bagázst és hazamegyek. Időközben megjelent egy másik nő is, aki anno interjúztatott és bement a hölgyhöz. Hajszálhíján fél óra várakozás után kegyesen én is beengedést nyertem. Természetesen semmilyen engesztelő megjegyzést nem kaptam a fél órányi várakozásért és a fölösleges sietségemért. Felvezették azt amit a levélben is leírtak, aztán kérdezték, hogy érdekel-e a dolog. - Ez mekkora bérrel járna?- kérdeztem, abban reménykedve, hogy rosszul néztem meg az interneten. - Jajj várjon, még nem is mondtuk a részleteket.- terelt a hölgy. Remek, már alig vártam a részleteket, amik hallgatása közben próbáltam érdeklődő fejet vágni. Sok újat nem mondtak, csak arra kaptam fel a fejem mikor megemlítették, hogy ha nincsenek ambícióim, akkor nekem való az állás. Hát persze hogy azért nyűttem annyit az egyetem padjait, mert egy kis irattárban akarok elsorvadni, ez nem kétséges. Nagy nehezen visszakanyarítottam őket a bérrel kapcsolatos dolgokra, már csak a kíváncsiság miatt. Jól néztem meg, valóban 80000 krajcárt kapnék havonta. Miközben épp teketóriáztam, hogy hogyan utasítsam vissza a soha vissza nem térő, nagyvonalú ajánlatot, felvetették, hogy aludjak rá párat és egy hét múlva adjak választ. Mikor kiléptem az járt az agyamban, hogy jobb lett volna 10 perc várakozás után elhúzni a csíkot. Másnap telefonáltam, az egyik titkárnő vette fel a kagylót. Közöltem a nemleges válaszomat, a titkárnő egy együtt érző „megértem”-et fűzött hozzá a visszautasításhoz. Vegyes érzelmek kavarogtam bennem a kagylóletétel után. Azt hittem ez az önkényuralmi rendszer ebben az évszázadban már nem divat, de én voltam a naiv, azt hiszem, még nagyobb veszélynek vagyok kitéve én is és az összes naív álláskereső, mint eddig hittem.