A Sztorym Mendemondaország nagy városában játszódik, Csiribiri
városban, ahol sok üzem és üzlet leledzik, na jó talán nem olyan sok mint
Mendemonda ország fővárosában, de azért sok. Úgy gondolná az ember, hogy igazi
álláskáneán egy frissdiplomás közgazdásznak, még akkor is ha még nincs túl sok
szakmai tapasztalata a pénzért való igavonás terén, hisz még bízunk abban, hogy valaki szeretne
fiatalos, lendületes, új ötletekkel és friss tudásanyaggal teli, még formálható
alkalmazottat. Többek között én is bizakodva vágtam neki az álláskeresésnek, és
reménykedtem, hogy sikerrel járok, holott ismertem a híreszteléseket arról,
hogy nem túl kívánatosak azon szerencsepróbálók akik frissen kiszalasztva az
alma máterből kissé tapasztalatlanok az üzemek és üzeletek gyakorlati tereiben.
Hallottam történeteket a magasan képzett bakfisok rabszolgasorba kényszerítéséről,
ami a sok kuli munkát és az ahhoz tartozó alamizsnának is kevés gázsit jelenti.
A fülemet megütötte olykor olyan história, hogy a munkameghallgatások során a
felvételiztető népség illegális, sőt mi több intim témájú kérdésekkel
hozakodnak elő, és bombázzák szegény megszeppent delikvenseket. Persze mit
nekem az ilyen halandzsák, okosak vagyunk, fiatalok vagyunk és remek végzettség
lappang a tarsolyunkban, hiszen annyit küzdöttünk végzettségünkért, hogy csak
is remek lehet.
Izgalommal és némi félelemmel vágtam bele az álláskeresésbe.
Összeszedtem az összes számításba vehető álláskeresési honlapot, mert hát ez a
netes álláskeresés kora, és elküldözgettem néhány helyre a sokadjára átformált
önéletrajzom végleges változatát. Kezdetben nem adtam be túl sok helyre a
jelentkezésemet, csupán azokat a hirdetéseket választottam ki, amelyeknél az
elvárás rám illett, és amelyek szimpatikusak voltak számomra. Minő
szentimentalista felfogás, nemde? Az
önéletrajzomat közhírré tettem a legnagyobb állásportálokon, hogy hátha valaki
önkéntesen rám talál. Aztán, mint egy horgász, vártam, hogy akadjon valami a
horgomra. A telefonom hétköznaponként csak délután 5 után merülhetett le,
nehogy elszalasszak valamilyen fontos állásügyi hívást. Fel is hívott két cég
igaz, nem jelentkezés miatt, hanem csak úgy a feltöltött önéletrajz alapján. Az
egyik Csiribiri város egyik monumentális cége a Begyüjtő Kft., mindenféle
gépezetet gyártott. Egy menedzsermetamorfózis program kapcsán hívtak fel. Mint
kiderült nyakamba kellett volna venni a fél világot és össze vissza
teleportálni és időzni a vállalat mindenféle telephelyein. Nyakamba kapni
minden cókmókom és elvonulni az aztékok földjére, vagy a germánokhoz vagy a
malájokhoz. Az interjúra pedig, attól függetlenül, hogy Csiribiri városban is
van a cégnek üzeme, Mendemonda ország fővárosába, Mítosz városba kellett volna
eltrappolni, ami majdnem 200 km-re fekszik Csiribiri várostól. Sok gondolat
végigcikázott a fejemben ezek hallatán. Beugrott Mel Gibson Apokalypto című
filmje, majd az Elrabolva sorozat, a mexikói drogkartellek valamint a Majmok
bolygója, de ez csak a logika hiánya miatt. Ez a lehetőség nem igazán hozott
lázba. A következő telefonáló Három városába invitált volna interjúra, maga a
munkahely is itt terebélyesedett. Három városa Mítosz város mellett volt, én
viszont Csiribiri várossal szimpatizáltam egyes egyedül. Talán az a beikszelés,
hogy Csiribiri városi tevékenységek érdekelnek csak, az egy ablakdísz? Vagy úgy
vélhető, hogy Mexikó és 200 km-re lévő városok még beleférnek? Vagy csak én
vagyok az udvari bolond, amiért úgy gondolom, hogy a pontosság és precízitás az
üzemek és üzletek fővarázslóinál puszta kincs ami nincs ? A Három városi telefonáló mellesleg egyfajta
számlázási munkával kecsegtetett volna, miután visszautasítottam az interjút, a
hölgy mondta, hogy küld egy e-mailt, ha van akit érdekel a dolgok küldjem el
annak az egyénnek. Hirtelen ingyenes állásközvetítővé léptem elő. Senki sem
szándékozott Három városban dolgozni, ezért végül mégsem lettem ingyen munkás,
alias e-mail küldözgető.
Egy szép koraszeptemberi napon, valamivel több mint két
hónappal a diplomaosztóm után felhívtak Mendemondaország hatalmas bankjának, a Pénzsóvárgó bank
leányvállalatától, ahova valamilyen flinces flancos elnevezésű pénzügyesnek
jelentkeztem, és behívtak interjúra. A hirdetésükre egy apróhirdetési portálon
akadtam, ahol egész szép summát ígértek, mondjuk az egész szép összeg előtt ott
díszelgett az „akár” szócska, ami mindig valamilyen turpisságra utal, de
akkoriban még olyan naiv voltam, hogy nem igazán aggasztott. A helyet ahova
mennem kellett, már előző héten megkerestem. Ez a leányvállalat egy elhagyatott,
eldugott romos lakóudvar, eldugott romos emeletén volt egy maximum két
szobácskával rendelkező helyiségben. A hely már nagy bizakodásra adott okot, de
mindegy, lehet, hogy pont itt osztogatják a remekbeszabott fizetéseket.. Tehát
fellelkesülve, ám kissé tartva a dologtól, elindultam az első állásinterjúmra.
Odafelé menet közben felhívott a leányvállalatos ember, hogy megyek-e. Kicsit sem
gyanús, hogy úgy gondolja, hogy esélyes, hogy nem megyek el. Fölfelé trappolva
a lépcsőn lassan kezdett a torkomba csúszni a szívem. Bementem a kis
helyiségbe, ott monitort nézegetett körülbelül hat köszönni nem akaródzó jól
szituált lady és gentleman, de azért némelyik rám nézett mikor számat köszönés
hagyta el, majd se szó, se beszéd, visszafordultak a monitorhoz. Nem fogadott
köszönésem után felvilágosítottam őket, hogy állásinterjúra jöttem Befírol
Bélához, de igazából, mivel mind valamiféle szerelemi viszonyt ápolt a
monitorral, tojtak rám. „Szerencsére” hamarosan kiintegetett a monitoros szoba
végéből nyíló helyiségből Béla, és szóval jelezte, hogy ott lesz az interjú.
Béla rendhagyóan elkezdte bemutatni a céget, ami kész szerencse, mert a neten körülbelül
semmit nem találtam róluk, ami nem is csoda, mert kiderült, hogy ők csak a
leányvállalat leányvállalatának a bedolgozói, vagy valami ilyesmik. Mutogatott
nekem egy rendkívül izgalmas PowerPoint prezentációt arról, hogy milyen
tanfolyamot kell elvégezni a munkába állás előtt, és a tanfolyam Mítosz
városban lenne, szó esett a tanfolyam 100 ezer krajcáros áráról és arról, hogy
hány emberre kell rátukmálni a hitelüket, a szép kis összeg megkapásához,
természetesen miután levizsgáztam az anyagukból. Elmondta, hogy amennyiben
rátukmálom elég emberre a hitelt és a szép összeget megkapom, akkor egy idő
után ki kell váltani a cégmesterit, alias vállalkozóit, mert az nekem milyen
remek. Mindezt olyan vidám stílusban tálalta nekem, mintha most kérne fel
miniszterelnöknek. Sejtettem, hogy nem itt fogok dolgozni, de hogy ennyire bamba
marhának nézik az ember nézik az embert, az eléggé felbosszantott.
Természetesen nem mondtam neki semmi sértőt, mert végül is nem volt bunkó.
-
Érdekli a dolog?- kérdezte Béla szinte idétlenül
lelkesen.
A pazar állások egyik fő ismérve, hogy
megkérdik, hogy érdekel-e egyáltalán. Vagy mégsem.
-
Majd még átgondolom.- közöltem kimérten de
kedvesen.
-
Rendben, mikor tudna visszajelezni?- Béla
teljesen abban a hitben élt, hogy bekapom a horgot.
-
Holnap után jó?-érdeklődtem, és közben már
magamban kezdtem megfogalmazni a
visszautasító szöveget.
-
Igen, tökéletes. – lelkesedik Béla, én pedig
érdekesnek tartom, hogy én irányítom a történéseket.
-
E-mailben jó lesz?
-
Jó persze, vagy itt a névjegykártyám, telefonon
is jó és e-mailen is.- azzal odanyújtotta a névjegyét, amit elsúvasztottam a
táskámba, de biztonságos helyre, hogy a negatív üzenetemet tudjam hova küldeni.
Megköszöntem, elköszöntem és távoztam.
Köszöntem az agyhalott bagázsnak is, most sem viszonozták, minő meglepő
reakció.
A megbeszélt nap reggelén rám csörgött
Béla, nem vettem fel. Úgy gondoltam a visszautasító üzenet ráér a délelőtt
folyamán és nem feltétlenül reggel, de ha ez ilyen sürgős hát rajtam ne múljék
a a béke, inkább nem tartom vissza tovább a tuti információkat. A csörrentés megsiettette a dolgokat, óra
múlva küldtem neki egy udvarias visszautasító e-mailt, nem volt kedvem vele
beszélni. Rájöttem, hogy nem szeretek visszautasítást írni, olyan lélekölő, bár
nem olyan lélekölő mint Béla ajánlata. Az egészet csak egy mondattal tudom
summázni: Sok hűhó semmiért. Viszont most így visszagondolva, ez volt az egyik
legkevésbé extrém interjúm, még akkor is ha ez nem is volt vérbeli
állásinterjú.
Kedélyállapot az interjú alatt: -4
Kedélyállapot az interjú után: -7
Interjúztató kedvessége: 7
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése