Gorombuli, avagy illemtelenkedés

Modortalan Pista már a telefonban is gorombán adta elő magát. Hanglejtése nem túl sok finomságról árulkodott. a „ma jó?” kérdése pedig, amit az állásinterjú időpontjával kapcsolatban kérdezett azóta is a fülemben cseng, mint a zord hanglejtés mintadarabja. Beszéde egy piaci halárus óbégatós portékakínálására hasonlított. Aznap nem volt jó, mivel nem is tartózkodtam Csiribiri városban. Már előre éreztem a zsigereimben, hogy tét nélküli játékot játszok és eszem ágában sincs Pistának dolgozni, de azért kíváncsiságtól vezérelten ballagtam a nem aznap tartott interjúra. Megjegyzem, Pista hirdetése nem volt valami bő szavú, pénzügyest keresett, a cége pedig egy nagy telekommunikációval foglalatoskodó céggel kapcsolatban álló cégre engedett következtetni, de így visszagondolva, szerint a nagy cég nem is nagyon tudott Pista cégének létezéséről.

Na de kanyarodjunk vissza a cselekményhez, bementem egy udvarra, ott bementem egy eldugott pinceajtó szerű bejáraton, amire egy cetlire volt kiírva a cég neve. Odabent már üldögélt két lány, akikkel szóba elegyedtem. Mindketten oda vártak ahova én, de ők valamilyen adminisztrátori hirdetésre jelentkeztek és egyikük már volt Pistánál interjún valamelyik nap és mostanra hívták vissza megbeszélni a munka részleteit, vagy ilyesmi. A repetázó lány állítása szerint Pista legutóbb egy óránál is többet késett. Ezek után örömmámor járt át miután csupán fél óra késéssel megérkezett, kopott és szagos melegítőszerű gúnyájában. Kissé kényelmetlenül éreztem magam blézerben, mivel a várakozó társak tarka kötött pulcsiban voltak, Pista meg….., hát csak ideruccant a vörös szőnyegről.

Pista belejtett a várakozóhelyből nyíló irodájába és jöhetett a menet, aki kapja marja alapon, minek teketóriázzon név szerinti szólítással, jöjjön aki akar. Bement a visszatérő leányzó, Pista goromba hanghordozása újfent megcsapta fülemet mikor beszélni kezdett, ugyanis az ajtó elég hangáteresztő volt. Nemsokára kijöttek és Pista felküldte a lányt az emeletre, fogalmam sincs minek. Időközben befutott egy új jelentkező. Én harmadjára mentem be, bár akkora már biztos voltam benne, hogy csak akkor dolgoznék Pistának, ha egy a miniszterelnöki fizetést is megszégyenítő összegű bérrel hozakodna elő.

Már a kézfogás is nehezen ment neki, valószínűleg egyik előttem lévővel sem gyakorolta ezt az illemtudást jelző gesztust. Én viszont odanyújtottam a kezem mikor épp leült volna, így gyenge erőszakkal kikényszerítettem belőle, na nem mintha minden vágyam a kacsója markolászása lett volna, de azért adjuk meg a módját a dolgoknak. Béla nagyon felkészült volt, azt se tudta milyen állásra jelentkeztem, de nem is nagyon érdekelte. Miután kikereste önéletrajzomat egy kupac papírból elmondatta velem a rajta álló végzettségeimet, majd megkérdezte, hogy miért nem megyek könyvelőnek. Ezt a kérdést adott helyzetben nem nagyon tudtam hova tenni, de közöltem vele, hogy nem szeretek könyvelni, mellesleg én pénzügyes vagyok. Mindenféle kedves kérdése volt még, például, az első három kérdésében benne volt, hogy van-e gyerekem, pontosabban, hogy „Gyerek van?”. Lassan kezdtem úgy érezni magam mint egy darab hús, amit épp késsel bökdösnek. Mivel megtudta, hogy a hirdetését a munkaügyekkel foglalkozó hivatal honlapján láttam, letolt azért amiért nem az egyetemi végzést követően egyből jelentkeztem a hivatalnál, mert az nagyon jó dolog, mivel beleszámít a nyugdíjazásnál a munkaidőbe az az idő amit bejelentkezve ott voltam. Hozzátette, hogy a hivatal nem arra van csak, hogy segélyt adjon nekem. Nem tudom kivel tévesztett össze de én és bárminemű segély két külön világ, azokat egyéb csoport egyedeinek tartogatják. Amúgy is, még a TB-t is fizetnem kell, mivel nem felelek meg a fizetési mentességi jellemzőknek. Pistával amúgy már tele volt a nem létező hímtagom. Miután mondott egy nem túl kecsegtető, ám nem is nagyon tré bérajánlatot, közöltem vele, hogy nekem ez kevés, ami igaz is, mert a piaci értékem nagyban meghaladta az összeget, csak a piac fizetői hajlandóságának gyatrasága miatt írtam a "nem is nagyon tré" jelzőt. Erre ő megjegyezte, hogy akkor nincs is miről beszélni, én felálltam és a táskám után nyúltam. Pista közben közölte, hogy nehéz lesz olyat találni aki többet ad. Erre sokféle csípős választ tudtam volna mondani, de csak annyit feleltem, hogy volt aki adott volna jóval többet is, csak oda se mente el. Azt hiszem, nem a kis füllentésem miatt nem viszonozta a viszlátomat Pista, nyilván olyan belső jellemzők miatt, amik a kézfogást sem produkáltatták vele kapásból. Kifelé láttam, hogy az utolsó várakozó nagyot néz, nem is bántam. 

Nagyon lehengerlő érzés volt, hogy egy interjúztató, aki valakinek a főnöke már most is, annyira tiszteli meg a másikat, hogy bejön interjúra bűzölögve, koszos és slampos ruhában, valamint az sem egyértelmű neki, hogy ilyen esetekben kézfogással egybekötve üdvözöljük a másikat. A nem túl kedves kérdésekről már jobb ha nem is beszélünk. Megnéztem Pista közösségi oldalas profilját mielőtt lemerészkedtem hozzá. Technikumi végzettsége van, de nyilvánvalóan professzori végzettséggel is ugyan olyan viselkedést tanúsított volna mint most, mert ő Pista, de tény, hogy olyan főnökre áhítozom aki azért magasabb tudású mint én, különben hogyan tanulhatnék tőle? Mint később rájöttem Pista tulajdonában más cég is volt, egy csopperbolt, ami utánfutó kölcsönző is. Talán a mi Pistánk tipikusan olyan ember aki sok mindenbe belefog, de semmit sem képes kivirágoztatni, talán mert minden hozzáállás és stílus kérdése.

Kedélyállapot az interjú alatt: -8

Kedélyállapot az interjú után: -9

Interjúztató kedvessége: -9